Kerecsényi Edit ‘A muramenti horvátok története és anyagi kultúrája (1983)’ gyűjteménye alapján
PETRIVENTE – PETRIBA
A 7-es főközlekedési úttól délre 2, Nagykanizsától nyugatra 16 km-re, Újkuti- és Cinege-patak között fekvő szabálytalan formájú település, tipikus irtásfalu. Határa kisebb részben dombos és agyagos, nagyobbrészt sík és lapályos. Bár hajdan rajta vezetett az országút, az ismertetett horvát falvakkal csak földutak kötik össze, kapcsolatuk ezért elég laza. A jelenlegi falu 1873-ban Petriből és Ventepusztából egyesült.
Petriről előszőr 1313-ban értesülünk, mint Beksényi Simon bán fiának birtokáról. 1344-ben Kispetri vagy Mátyásfölde, 1347-ben és 1394-ben Poss Mathyas-felde alias Petri néven említik. Általában azonban Petrinek, 1698-tól pedig már gyakran Petribának hívták (A hajdani Ventével, ill. Ventepusztával külön foglalkozom.)
Bajnai Both család címere és a Botszentgyörgyi vár makettje.
Az erdők és dombok között megbúvó falucska a XV. sz. végén a Both, később a Pethry, a Gergoch, a Répássy és más kisebb nemes családoké, akik csere, adomány, ill. adásvétel révén jutottak birtokába. A XVI. sz.-ban népes falu egyházzal és a Pethry család kúriájával.Többnyire Rigyáccal és Erdősfalvával irták össze, hisz földesuraik is közösek voltak.
1531-ben Both Ferencnek 8 (szegény és elhagyott ugyancsak 8),Répassy Ferencek 7 (szegény 4, felégetett 3), Dessewffy Jánosnak pedig 4 és ½ portáját adóztatták.
Az 1542. évi diktális összeíráskor Both György 6 portával szerepel. Ugyanekkor Perze Benedeket 65, Lórinci Ambrus özvegyét 6 dénár fizetésére kötelezték. A szintén ott lakó Osvalt Mártont szegénysége miatt megadóztatni nem tudták.
Istvánffy Miklós
Korán jelentős lehetett a földművelése, 1552-ben ugyanis 107 kereszt ga-bonát említenek.238 Ekkor még főleg magyarok lakták erre utalnak az okle-velekben szereplő dűlőnevek.
A XVI. század derekától a török Petrit is többször feldúlta, így 1548-ban240 és 1566-ban241. Lakói az ellenség hírére a környező erdőkbe menekültek. Távoztával visszatértek, újra felépítették házacskáikat, ám egyre kevesebbet. Kápolnája is leégett, 1572-ben pusztaként, 1590-ben21 és 1598-ban5 azon-ban ismét faluként említik, tehát időközben újra lakta néhány család.
A Magyar Királyság a XVI. században.(Szigetvár vára)
Ez utóbbi alkalommal Perneszy Jánosnak 4, Gereczi Bertalannak 7, Istvánffy Miklósnak és Zeremi Istvánnak 2-2, Gergóez Gergelynek és a birónak pedig 1-1 házát írták össze, de megadóztatni nem lehetett őket, olyan szegények voltak. A Kanizsa bevételére gyülekező törökök majd a visszafoglalásával többször is próbálkozó császári hadak pusztíthatták el teljesen, hiszen mindegyik kiette, kifosztotta a lakosságot mindenéből.
A XVII században keveset hallunk róla.Időnként biztosan lakott volt, mert népe a hódoltság utolsó éveiben Csalla Ahmet aga török földesúrnak minden ház után évi 1 tallérral, robottal és természetbeni adókkal szolgált.
Zrínyi Miklós halálának korabeli ábrázolása.1664. november 18-án Csáktornya mellett.
A felszabadító háború után, 1690-ben az első kincstári összeírók 15 puszta telekkel, 100 hold felerészt puszta szántóval, 20 hold réttel, és egy erdóvel vették számba. Földesurai 1693-ban és 1698-ban Inkey Ferenc, Nádasdy Boldi-zsár, ill. Tamás és Grétzy Tamás voltak. Ekkor, s 1697-ben Rigyáchoz tartozó pusztaként írták össze.
1700-ban Rajki Mihályt és Pált említik rőkjogú birtokosának, ám Rigyác-cal és Semjénházával együtt 1719-ben Inkey János, Zala megye alispánja szerezte meg.Megszakításokkal, lassan népesült be főleg igen szegény horvátokkal. 1720-ban marhájuk még nem volt, ezért sem szántani, sem vetni nem tudtak. Kézi erővel termeltek kevés kukoricát.
1728-ban 10 örökös jobbágy lakta, köztük a bíró. Úrbéres földet még nem kaptak, 30 hold irtásföldet és 22 szekérnyi irtásrétet műveltek. A földeket két nyomásban négy igavonóval háromszor szántották, ennek ellenére kevés gabonájuk termett. A kendert és lent házilag fonták meg és szőtték vászonná. A makkos erdőt Inkey báró használta, aki tűzi és épületfát biztosított számukra.
A majorsági gazdálkodás előretörésével a jobbágyok helyzete súlyosbodhatott, mert az 1765-66-i megmozdulások idején se vége, se hossza panaszaiknak. Pl.:
Dunántúli jobbágyfelkelések. 1765-66.
a) Felemelt robot: Mely aratás minthogy egy hónapig is tart, a szegény jobbágy gabonája rész szerént szél által elvesztődik, mert ámbár le is arattuk az uraság gabonáját, tehát addig, hordjuk, legfőképpen gabonáját be nem szegenyebbek kötünk maga gabonáját nem arathatja.
b) A rétek elrablása, megnyirbálása: … Mivel hogy az uraság a falu dús javát kaszálja, réteket megtartja és megválogatja a maga részére, azért a szegény jobbágyai elegendő szénát marháiknak nem szerezhetnek…”
c) Bírságok, hatalmaskodás: …Ha a jobbágy marhája csak fél lábbal is belement az uraság jószágába, egy máriást vett meg rajta, ha sertés ment tilosba, agyonlőtték …
Az 1768. évi urbárium idején a falut 5 egynyolcad, 2 negyed, 3 háromnyolcad, 2 fél és 1 nyolcad telkes jobbágy, valamint 5 házas zsellér lakta, tehát a telekállomány 3 egész hétnyolcad volt. Egy egész telekhez akkor és itt 2L hold szántó és 8 szekérnyi rét tartozott. Két marhával robotoltak. A kilence-det pénzzel váltották meg, minden egész telek után 4 Ft-ot fizettek. Mivel a falunak saját szőlőhegye nem volt, borukat esak karácsonyig mérhették.
Még 1770-ben is sak 162 lélek lakta Petrit, többségükben horvátok. A migráció eros lehetett, mert az 1728-ban összeirtak közül ekkor mindössze 1-2 név szerepel. A 27 caládból 3 zsellér egyttal extra szerialista volt: 1 uradalmi molnár 12 p. méró, 1 takács 6 Ft jövedelemmel, valamint 1 uradalmi hajdú. A parasztok búzát, rozsot, kukoricát és rpát termeltek. 71 kapás szölöjüket a rigyáci és eszteregnyei hegyen művelték, 1770-ben 80 urna boruk termett.
Aránylag sok igásállatot és tehenet tartottak, melyeket részben bérelt legelön kényszerültek legeltetni. A földesúri majorság főleg kukoricát (120 p. mérőnyit) és szőlőt termelt. Előbbiből egymagának annyi termett, mint a falunak együttvéve.
Az Inkey család címere és A báró pallini Inkey család iharosberényi kastélya.
Az Inkey család majorsága kiépítése során — mint a sérelmek egyikéből már láttuk – elvette a jobbágyok legjobb irtásföldjeit: a falu közelében fekvő szántókat és réteket. Ezzel jobb és jobb erdők, bozótok kivágására és meg- munkálására szorította őket, míg a használható föld el nem fogyott. Az irtás- földek egy részéből, hogy allódiuma megművelésére elegendő munkáskéz áll- jön rendelkezésére (valószínűleg a szomszédos Ventepusztán) több ízben új telkeket alakított ki, de olyan kis területtel, amely mindvégig jóval a Zala megyei átlag alatt maradt.
Inkey János, majd fia Boldizsár vérbeli feudális urak voltak jól értették a nép könyörtelen kizsákmányolásának módját. Két nemzedék során váltak jelentős vagyon tulajdonosává. Boldizsár barokk mentalitását híven tükrözi hosz-szadalmas, 1790-ben kelt végrendelete, melyben vagyonát 5 fia és leányai között osztja el. A bennünket érdeklő horvát helységekről a következőképp rendelkezik: „… Rigyác, Petri, Vente, Erdősfa vagy is Sörjénföld és a bocskai malom hasonlóképpen egy fejre számláltassék és ezen elrendelt javakra az nevezett öt fiam sorsot húzzanak, amelyiknek melyik esik, azzal az édes gyermekeim megelégedni kötelesek lesznek …
Jobbágyok.
A súlyos földesúri kizsákmányolással és a parasztok vele kapcsolatos elkeseredésével magyarázhatjuk, hogy Petriben a családok száma 1770 után csökkent. 1828-ban 23 jobbágyot és 1 zsellért írtak össze, akik 2 nyomásban művelték a földet, búzát, rozsot, zabot és kukoricát termeltek, s a kilencedet és tizedet természetben fizették. A 253 p. mérő gabonát befogadó szántó nyershozama 489 Ft 19 pengőkrajcár volt, melyből tisztán 216 Ft és 27 ⅓ pengőkrajcár maradt meg. A 92 p. mérő kapacitás rétek nyershozama 172 Ft 36 krajcár, a tiszta haszon rajtuk 103 Ft 14 ½ krajcár volt.
Az állatállomány csekély, esős években másutt kellett legelőt bérelniük. A 3 hónapos kocsmáltatás jogát nem vették igénybe, mert hasznot nem reméltek tőle. A katonai átvonulás költségéből a deperdita 12 Ft 10 pengőkrajcár volt.254 Mivel a határ lapályos területeit gyakran elöntötték a Murába szaladó patakok, hiába próbálkoztak meg többször is azok bevetésével; aratni nem tudtak. A rigyáci patakon a vízimalom ekkor még működött.
Egyházilag Petri a tótszentmártoni plébánia filiái közé tartozott. Ö volt a legkisebb és legszegényebb, 1774-ben pl. csak 6 keresztelés, 3 esketés és 8 temetés történt. Később a lakosság inkább a közelebb fekvő rigyáci templomba járt. E faluval már azért is sorosabb lett a kapcsolata, mert itt volt a földesúri rezidencia, s itt művelték szölöjük nagy részét is.
A parasztok helyzete a XIX. sz. második negyedében nem romlott,de az 1841. évi diktális összeírás szerint a lélekszám sem gyarapodott. A 25 jobbágynak –zsellér akkor nines köztük —, mindössze 2 hold I., ugyanannyi II. és 5 hold III. osztály szántója, valamint 2 kaszás I. és 1 kaszás II. osztályú rétje volt. 25 silány házban laktak, és együttesen 23 fejőstehenet, 54 igáslovat és 34 sertést tartottak. Még a legmódosabb gazdának, az öreg Kránicz Györgynek is aki fia és testvére családjával élt együtt — mindössze 3 fejőstehene, 2 pár hámos lova és 4 sertése volt. Sem szölöhegye, sem kézművese nem volt ekkor még a falucskának.
A Szalacsy és Inkey család címerei.
A földesúr a megnövelt számú jobbágytelkek robotjára támaszkodva termelt. 1847 végén már 11,5 jobbágytelket és 27 zsellért írtak össze Petriben és Ventén. A határ rendezett volt, de a tagosítás, az erdő és legelő elkülönítés nem történt meg. Az utóbbira csak az 1860-as években került sor, amikor Inkey báró kisajátította a legelő nagy részét, amelyen addig is nagymérvű és jól jövedelmező juhászatot folytatott, ill. sok szarvasmarhát tartott.
A parasztok a mezőgazdaság kapitalizálódásának kezdeti éveiben már túl- nyomórészt 5 hold alatti törpebirtokosok voltak, ami a népes családok létminimumát esak nehezen tudta biztosítani. Legelő alig, szölö is kevés akadt a határban. Ipari munkaalkalom szinte egyáltalán nem volt: 1876-ban 1 bognár, 1 kovács és 1 téglavető dolgozott a faluban. Az előbbiek 8-8 Ft adót fizettek, az utóbbi azonban semmit. Az egyetlen kocsmáros egyúttal mészáros adója évi 11 Ft volt.
Az első magyarországi vasútvonal megnyitója
A vasútépítések után a földesúr itt is kivágatta a még meglevő tölgy és bükkerdőt a fat épületfának adta el, a földet felszántották. E fakitermelő munka jelentett ugyan télidőben némi jövedelmet a nyomorgó parasztoknak, de az új szántók az uraság, özv. Szalatsy Farkasné vagyonát növelték, aki 1897-ben itt és Semjénháza határában 1082 holdat birtokolt, amelyből 608 hold volt a szántó, 315 a rét és 74 a legelő. Miként a többi nagybirtokos a környéken, ó is kezdetleges gazdálkodást folytatott, hiszen a Vente-pusztai majorság megművelésére mindössze 1 lokomobil, 1 járgány, 1 cséplőszekrény, 2 vetőgép, 2 rosta, 1 trior, 1 szecskavágó, 29 eke, 11 borona, 8 henger és 18 igásszekér szolgált. Az állatállomány 110 szarvasmarhából, 55 lóból, 114 sertésből és egy átlag 900 darabos juhnyájból állt. A gazdasági cselédek száma 31 volt. Nem gazdálkodott korszerűbben a csaknem ugyanakkora bescehelyi uradalmában sem.
1876-ban emelt harangláb Petriventén fogadalmi keresztel. 1960.
Az egyre kilátástalanabb jövő elöl az 1880-as évektől a petri parasztok közül is többen Amerikába vándoroltak, de senki sem tért vissza meggazdagodva. A többség itt is részes aratással és csépléssel, a fiatalság pedig 6 hónapos summásmunkával kereste meg a család kenyerét.
A századfordulón az uradalom egy része parcellázásra került: ekkor vagyonosodott meg néhány kupeckedó gazda. E már módos, de még mindig földéhes parasztok: a Feiferek, a Fuxok, a Stefinetzek és Stum gazda azonban sokszor még kíméletlenebbül sanyargattak cselédeiket és napszámosaikat, mint az uraság.
Az I. világhború keserveiből Petriventének is kijutott: tovább szegényedett, s 12 halottja nyugszik idegen országok földjében.
Petrivente hősi halottainak emlékműve és a petriventei harangláb(Petrivente)
Az eleve antidemokratikus 1920—21. évi Nagyatádi-földreform során mind-össze 70 kat. hold került gróf Batthyány Pál rigyáci birtokából az agrárproletárok tulajdonába. 10 házhelyet osztottak ezen kívül, melyeken 1926-ban 9 ház állt. Ezzel persze nem oldották meg az égető földkérdést, csupán egy-egy holddal nagyobb földön nyomorgott tovább a parasztság, hiszen még 1925-ben is 847 kat. h. volt Kovács-Sebestyén Tibor és hozzátartozói tulajdonában 262 A földek művelése is nehéz volt a kezdetleges felszereléssel a keskeny nadrágszij-parcellákon, ráadásul némelyik gazda 2-3 holdja 4-5 dűlöben feküdt. A fel- szaporodó kamat miatt a földet többen elvesztették, aki azonban tehette, vásárolt vagy bérelt valamennyit más falvak határában is. 1926-ban pl. a petri gazdák 30 hold saját és ugyanennyi részes földet műveltek Tótszentmárton, Becsehely, ill. Szepetnek területén. Sikerült egyeseknek a szomszédos nagybirtokon is együttesen 50 holdat bérelni, 15 holdat pedig „résziből” munkáltak meg.
Petriventei földműves ember.
Aki tehette, lovat, szarvasmarhát, sertést nevelt eladásra, melyet lábon hajtottak a kanizsai, a letenyei vagy a tótszentmártoni vásárra. Változatlanul eljártak summásmunkára Somogyba és Baranyába, néhányan pedig napszámba a pesti távirdához.
Állami vagy közületi beruházás híján — a háborút követő inflációs időkben a mezőgazdaságon kívül más megélhetési lehetőség alig volt. Az ipart 1925-ben 264 csupán 2 kovács és 2 csizmadia képviselte a faluban, ahol még sza- tócsbolt sem volt. Az állatállomány ugyanekkor: 126 ló, 121 szarvasmarha, 116 sertés és 215 juh.
Az 1928-ban épült iskola és tanítói lakás Petriventén. 1979.
A gyermekek osztatlan községi iskolában tanultak, s csak 1928-ban épült egy 2 tantermes, tanítólakásos népiskola. Négy uradalom szorításában az 1930-as években is alig létezett a falucska. Az 1935-ben még 403 holddal rendelkező Dr. Kovács-Sebestyén Tibor igyekezett gazdaságát kapitalizálni. A keresletnek megfelelően Bánkúti-búzát, Bauer sörárpát, Fleischmann-tengerit, rózsaburgonyát, makkot, repcét, bíborherét, lóheremagot és szálastakarmányt termelt, valamint bikát, göbölyt, baromfit tenyésztett.
Tehenészete is jelentós volt. Ez évben a következő termények, ill. jószág került a faluból eladásra: 600 q búza, 100-100 q burgonya, ill. repce, 1000 q kukorica, 100 q mák, 100 q hüvelyes, 2 tenyészállat, 100 növendék- és 50 db vágómarha.
1941-ben a község határa 89 kat. holddal gyarapodott: Becsehelytől hozzácsatolták a Petriventei oldalt. De ez nem igen érintette a szegényparasztságot, melynek asszonyai, hogy némi jövedelemhez jussanak innen is vékaszám hordták fejükön a nagykanizsai piacra a tejhasznot, a tojást, valamint a gyűjtögető gazdálkodás termékeit: a gombát és erdei gyümölcsöt.
A felszabadulás után 83 gazda jutott földhöz. 1949-ben a volt cselédekből 80 taggal termelőszövetkezet alakult. Mivel csupán egy G 35-ös traktoruk volt, csaknem minden munkát kézi erővel végeztek, bár a letenyei gépállomás sokszor besegített. 1960 óta a falu termelőszövetkezeti község. A tsz-ben főleg az asszonyok dolgoztak és dolgoznak, míg a férfiak a különféle építkezéseken vagy a postánál, távírdánál kerestek munkát.
Petriventei munkások a postánál. Bajó 1955.augusztus. Kránicz István,Papp Sándor,Bognár János, Vári Gyöző,Rodek István,Varga György,Prémecz József.
1965-ben az Aranykalász Tsz. 894 kat. holdon gazdálkodott, melyból 648 volt a szántó. 120 szarvasmarhát tartottak, a gépi erőt 7 traktor jelentette. Mivel azonban ez a kis tsz nem tudott korszerűen gazdálkodni és megerősödni, 1968-ban 45 taggal egyesült a közlekedés szempontjából legalkalmasabb becsehelyi Április 4. Mezőgazdasági Termelőszövetkezettel, amelynek jelenleg is több mint 40 itteni tagja van. 1969-tól közigazgatásilag is Besehelyhez tartozik Petrivente. Vele közös tanácsú község ottani székhellyel, Ventepuszta külterülettel, ahol 1970-ben már csak 18 személy lakott.Egészségügyileg is ide tartozik, noha orvosi rendelőt korábban már építettek.
Bár lélekszáma a felszabadulás óta horvát falvaink között a legnagyobb mértékben több mint 10%-kal csökkent, mégis gazdagodott a község néhány új létesítménnyel. 1953-ban villanyvilágítást, 1964-ben palackos gázt kapott, 1959-ben új iskola, 1966-ban 30 férőhelyes napközi otthonos óvoda, 1976-ban pedig kultúrotthon épült mozival, ifjúsági klubbal és könyvtárral.
Mivel a gyermekek száma itt is jelentősen csökkent, 1966 szeptemberétól a felsó tagozatos tanulókat a korszerűbb, több oktatóval működő becsehelyi iskolában tanítottak, sőt 1976-tól az összes általános iskolást (50-60 gyermek) autóbusz szállítja naponta Becsehelyre. Az anyanyelvi oktatást azonban itt is biztosítják számunkra, sót a magyar gyermekek is tanulhatnak fakultatíve horvátul. A helyi óvodában azonban foglalkoznak még szerb-horvát nyelven a gyermekekkel.
A nők foglalkoztatottsága terén az 1970-es években történt haladás. A volt ventei kastélyt varrodának alakították át, ahol a termelőszövetkezet mellék üzemágaként mintegy 40 asszony és leány félkész ruházati cikkeket állít elő, 20-25 fiatal nő pedig a nagykanizsai Egyesült Izzóban dolgozik betanított munkásként.
Vente
E török hódoltság alatt elpusztult falut mely Petri és Semjénháza között a hajdani országút és az újkúti-patak melletti lankás területen feküdt egy 1321. évre keltezett hamis oklevélben említik először, mint a kanizsai vártartozékát. Nevének eredete ismeretlen.
Földesura Kőszegi Kokas Miklós volt, kinek hűtlenség miatt elkobzott vagyonát – többek között Kanizsa várát 1323-ban az Osl nembeli Lőrinc, a Kanizsai család se kérte és kapta adományul Károly Róberttől. A XV-XVI. sz.-ban azonban birtokosként említik a népes Ventei családot is, melynek kúriája állt itt, sőt volt birtoka néhány más kisebb nemesnek is.
Apró falu lehetett. Többnyire Erdősfalvával (a késöbbi Semjénháza) írták össze. 1542-ben Dobos Bálint és Magyar Péter özvegyére róttak ki 38, ill. 20 dénár adót. Ekkor már elszenvedhette az első török rajtaütést, melynek során Ventei Gáspár is foglyul esett.
1546-ban a Ventei fiúk fogságban sínylődő apjuk kiváltására 100 tallér kölcsönt vettek fel. Fedezetéül lekötötték Ventét a hozzá tartozó Zewleze és Bolthos szőlőhegyekkel, valamint két másik falujukat: Erdősfalvát és Cinegeföldét. 1556-ban a hűtlenséggel vádolt Ventei fiúk birtokát a király Zichy Rafaelnek adományozta, de miután megkegyelmezett nekik, a birtokot visszakapták.
Az élénk birtokforgalom és a gyakori zálogba adás oklevelei számos dűlőnevet megőriztek. A Bodonkwth rétnév pl. arra utal, hogy fából vájt fatörzsből, bödönből merítették a vizet. Ugyanezen szerződésből arról is értesülünk, hogy 1563-ban állt már itt egy fából épült kápolna. 1572-ben és később a Széchy család is részbirtokos volt.
A falucskát a török többször elpusztította. Ám lakosai bár egyre kevesebben vissza-visszatértek, mert 1573-tól néhány éven át ismét lakta néhány család.
A kincstár kezelésében álló puszta helység 1693-ban, a felszabaditó háború után a kanizsai uradalom részeként – Gyöngyösi Nagy Ferenc birtokába került, aki sok évi elmaradt fizetése fejében 60 000 Ft-ért kapta azt a kamarától, Nagy Ferenc halála után, 1719-ben az Inkeyek kezén találjuk, s később is e család a földesura.
Kevés szántóját 1693-ban a becsehelyiek, rétjét a szerdahelyiek használták, 20 kapás szőlejét a petriek munkálják Nagymező, azaz Veliko Polje nevű szántóit egy ideig a szepetnekiek művelték, kik az ottani uraságnak adóztak utána, 1748-ban azonban már a tótszentmártoniak szántották. Rétjeit ugyanekkor egy seméjnházi gazda rendálta göbölylegeltetés céljából.
A lovak, a szarvasmarhák, a sertések és birkák számára nagy, favázas aklokat épitettek, melyek még a századfordulón is megvoltak.
Vente-pusztát 1873-ban közigazgatásilag Petrihez scatolták, önálló léte ezzel megszűnt.
A puszta egy időben falucska birtoklásáért az 1750-es évektől hosszadalmas pereskedés folyt az Inkeyek és Batthyányak között. A XVIII. sz. derekán Inkey allódiumot létesített itt, melyet idővel egyre több cseléddel műveltetett. 1857-ben a nagy kiterjedésű majorban már 126 urasági alkalmazott és cseléd lakott, 283 az utóbbiak hosszú, zsúpfedeles cselédházakban.
A lovak, a szarvasmarhák, a sertések és birkák számára nagy, favázas aklokat építettek, melyek még a századfordulón is megvoltak.